A projekt száma: NEAG-KP-1-2023/4-000485
Természetvédelmi tevékenységünk: Győr-Bácsán a Szitásdomb füvészkert területén, az eredetihez közeli növénytakaróval borított felszínből mára csak mozaikos foltok maradtak meg az eredeti viszonylag sok homoki fajból. Zölderő Egyesület felismerte e terület unikális értékét. ezért a FHNP-kal együttműködésével programot dolgozott ki a homoki növénytársulások feltárására, védelmére és bemutatására, valamint e terület komplex közösségi hasznosítására. Egyesületünk 2023-ben is folytatta a Szitásdomb füvészkert és Szent Vid tanösvény fejlesztését. A tavaly indított „körforgásos gazdálkodás” programunk támogatásához elnyertük ALCUFER Kft. támogatását.
Programjainkat jeles környezet- és természetvédelmi napokhoz szerveztük.
A Föld Napján (április 22 szombat) karbantartási munkákat végeztünk a Szent Vid emlékhelyen és a Füvészkertben. Bekapcsolódtunk a TESzedd mozgalomba, összeszedtünk 10 zsák szemetet. Elindítottuk egy új projektet: Szent Vid Tanösvény továbbfejlesztését. Városunk Környezetvédelmi Bizottságának bemutattuk azt az „erdei ösvény” programot, amely eredményeként a Szent Vid tanösvény egy szakaszát olyan állapotba hoznánk, hogy egy szép környezetben tudna a lakosság kisétálni a Mosoni-Duna térségébe, Győr egyik legszebb tájegységének felfedezésére. Ez a tájegység fenntartható, mert állami és önkormányzati gazdasági egységek biztosítják a zöld terület karbantartását. Az érintett felekkel április 24-én közös szemlét tartottunk: Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, HM erdészet megbízottja, Zölderő Egyesület. Polgármester megbízottja. Jegyzőkönyv készült.
A Madarak és Fák Napján (május 16) a Tulipános Iskola 90 tanulóját vitte el egyesületünk az állatkertbe. Majd május 31-én a Füvészkertben folytatódott a természetismereti vetélkedő, ahol bácsai iskola 4 osztálya vetélkedett, 5 egyetemi hallgató segítségével. Győr+ TV tudósított az eseményről. Szép természetismereti könyveket kaptak a győztesek. Jó hangulatban, énekszóval távoztak a diákok.
A város Környezetvédelmi Bizottságával eredményesen dolgoztunk együtt. Ennek eredményeként vettünk részt a III: ZöldGyőr-EXPO-n (október 5- október 7), ahol önálló standon mutattuk be egyesületünk tevékenységét. Szórólapokat és leporellókat készítettünk. Nagy sikere volt az iskolások között a levél-kifestőnek. EXPO zárásakor egy szép színes levelű fa díszelgett egy doboz oldalán. Hasznos kapcsolatokat építettünk ki. ALCUFER Zrt., Győr Környezetvédelmi Bizottság, SZE Tanárképző Kar. FHNP, Győri Kertbarátok Egyesületével.
Október 18-án szakmai kirándulást tettünk az ACUFER Zrt. fehérvárcsurgói telephelyén, a körforgásos gazdálkodás gyakorlatának tanulmányozására. Tagságunkat elbűvölte, hogy milyen ötletes berendezések segítségével állítanak elő hulladékból újra felhasználható alapanyagokat. A szakmai program után sétáltunk a Károlyi kastély parkjában, ahol a 200 éves fák láttán érezhettük, hogy milyen értéke van természetvédő munkánknak. Értelmes célok kitűzésével, összefogással hosszú időre fenntarthatóvá tehetjük környezetünket. Hazafelé jövet felkapaszkodtunk a Csókakő várához, ahonnan a lenyugvó nap fényében láthattuk a Móri Árok szép tájegységét.
2023-ben is sok időt fordítottunk az egyesületi munka megszervezésére: a NAV, OBH, KSH stb kötelezettségek, pénzügyi előírások pontos betartására, pályázatok írására és beszámolók elkészítésére. Itt tudtuk az informatikában járatos fiatalabb tagjainkat is bevonni az egyesületi életbe. Ők biztosítják majd az egyesület fenntarthatóságát. Ezért is fontos a Bethlen Gábor Alap támogatása.
Győr 2024.04.20 Dr. Ferenczi Zoltán elnök