Az egyesület megalakulásának évében, a hulladékégető környezetet károsító tevékenysége elleni fellépés mellett, fogtunk hozzá a település hősi emlékműve elhanyagolt környezetének szépítéséhez.
Elsőnek 4 tölgyfa csemetét ültettünk, melyeket az egyesület tagjai neveltek azzal a céllal, hogy majd városrészünk valamelyik közterületét ékítsék, valamint a zöldfelületet növeljék.
Később az egyesület részönkormányzat tagjainak kezdeményezésére és tevékeny közreműködésével további cserjéket, virágokat ültettek.
2011-ben díszburkolattal látták el a tér egy részét. Így mára méltó hátteret kapott a hősök emlékét megörökítő szobor. Ma már ezeken a tölgyfákon termett makkokból kinőtt csemetéket használjuk pótlásra és új telepítésre a füvészkertben.